|
NÉVJEGY: Mező Zoltán Született: 1984. április 20. A Kardos István Szakközépiskolában érettségizett Jelenleg a Goór Nagy Mária Szinitanoda növendéke 7 éve tagja a társulatnak Főbb szerepei: Marica Grófnő: Zsuppán Kálmán Mágnás Miska: Miska Jézus Krisztus Szupersztár: Júdás Csárdáskirálynő: Boni gróf Szabolcs megyében azt Ukrán határtól 20 km-re született egy kis faluban. Szülei először a fővárosban próbáltak szerencsét, majd 1996-ban Szigetszentmiklóson telepedtek le. Az általános iskolát már itt fejezte be. Saját bevallása szerint nem egy szorgalmas tipus: már ami a tanulást illeti. Ennek köszönhető, hogy kapcsolatba került a Sziget Színházzal. Mivel az akkor még musical stúdió előadásán való részvétel igazolt hiányzásnak minősült, nem habozott: megnézte, tetszett neki, s bár barátja hívta, hogy próbáljanak szerencsét, ő inkább a gitártanulást választotta. Egy hónap múlva aztán mégis bátorságot vett és „kopogtatott” a Sárga Ház ajtaján. Ekkor 1999-et írtunk. Első szerepe a Grease-ben volt,de az igazi megmérettetés - két és fél év után - egy filmmusicall show, ami elmondása szerint egész jó volt és amivel Velencén már nagyobb közönség előtt is felléphettek. Saját magát „pattogósnak „ tartja. - Nem vagyok hiperaktív, de gyülölöm a semmittevést. Azt szeretem, ha mindig történik körülöttem valami. Ennek némileg ellentmondani látszik csendes, nyugodt beszéde. Az érettségi után kétszer is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával, de „csak” a második fordulóig jutott. Szabadidejében szeret jókat enni , édesanyjának nincs könnyű dolga, mert rendkívűl válogatós. Szívesen jár moziba,de csak vígjátékokat néz. Hangulatember. Nem szereti a „szerencsétlenségeket”, ezért inkább nem is nézi a hírműsorokat. A rossz hírek elszomorítják, bántja, hogy nem tud ellenük semmit tenni. Eddigi életének három tanítómestere volt. Maros Gábortól az operetteket, Zsurzs Katitól a drámai színjátszást, Pintér Tibortól a rutint, a musicallek iránti szeretet tanulta el. Példaképe Rátonyi Róbert, akit ugyan életében nem látott, de felvételről többször is megnézte a Csárdáskirálynőben Boni Grófként. Talán nem véletlen, hogy neki is ez a kedvenc szerepe. Mostanában meséket olvas, mint mondja ez valahogy kimaradt gyermekkorából. Ennek ellenére nincsennek elérhetetlen álmai. - Csak a színpad közelében maradni - mondja szerényen. - Ez a fontos! Azért jó lenne egy olyan „vérbeli” táncos-komikusnak lenni! Szeretne hasonlítani a példaképére és egyszer a Budapesti Operettszínház színpadán fellépni. S,hogy jó úton halad, mi sem bizonyítja jobban, hogy Zolit már most a Sziget Színház vezető táncos-komikusaként tartják számon. Szabina Zoltán
|