Bemutatjuk a Sziget Színház (kis) művészseit I. PDF Nyomtat Email

Szabina Bence

Névjegy: Szabina Bence
1994 február 3.-án született Budapesten
A József Attila Általános Iskola 6. osztályos
tanulója. 2003 óta tagja a Sziget Színház
stúdiójának.

Kevesen tudják, hogy a Sziget Színházban működik egy gyermek stúdió ahol különböző  (6- 16 éves korú) fiatalok kapnak lehetőséget arra, hogy a színpadon megcsillanthassák tehetségüket. Vezetőjük Pintér Tibor, aki hétről-hétre tanítja őket a színészkedés mesterségére.
--Bokros teendőid mellett miért tartod fontosnak, hogy gyermekekkel is foglalkozz?
--Ennek több oka is van. Fontos az utánpótlás szempontjából, mert a felnőttek közül előbb-utóbb -más komoly lehetőségek reményében- többen elhagynak majd   bennünket. Amiért nem hibáztatom őket , sőt kifejezetten örülök, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy alapos, jó munkát végeztünk és biztos vagyok benne, hogy fiataljaink bármelyik nagy kőszínházban megállják majd a helyüket. Az is igaz,hogy minden gyermekből nem lesz színész. De veszíteni akkor sem fognak semmit.
  Itt megtanulnak szépen, értherően beszélni, különböző játékokon keresztül már egésszen fiatalon megismerkednek ,megbarázkoznak a színházzal és a színpaddal.
  Talán sikerül kicsit ráébresztenem őket a zene szeretetére is, de a legfontosabb számomra az, hogy megtanítom őket kommunikálni. Ha színész nem is vállik mindeggyikükből, a kommunikációs készségük nagyban fejlődik és ezt későbbi életük minden helyzetében hasznukra tudják majd fordítani.
Szabina Bence 3.éve tagja a színház gyermek studiójának. Az iskolában a jó tanulók közé tartozik, kedvenc tantárgya a történelem és a testnevelés. 7éve karatézik.
Szobája falán számtalan érem és oklevél tanuskodik, hogy nem is akárhogyan. 2002 novemberében az I.K.F. Nyílt Karate Stílus Világbajnokságon bronzérmet szerzett.
Szabadidejében jelmezeket tervez és el is készíti azokat.Szeret zenét hallgatni, kedvence a Blink182. Apukájától gitározni tanul.
--Az iskolában szinte minden vers-próza és mesemondó versenyen elindultam amiken jó eredményeket értem el. ( Általában megnyerte őket -a szerző-) Ezért  apukám egyszer elvitt a Sárga Házba. Megismerkedtünk Pintér Tiborral és egy hét múlva már a színpadon álltam. Bemutatkozásképpen elmondtam egy verset. Sajnos csak arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, de a végén megtapsoltak és akkor már sejtettem,hogy nagy baj nem lehet. Nemsokára szerepet kaptam az éppen aktuális vizsgadarabban: A lónak vélt  menyasszony című vidám műben egy diákot alakítottam. Az elmúlt évben pedig a Micimackóban Malackát. Ez már sokkal nehezebb szerep volt, mert ebben énekelni is kellett. Közben bekerültem a nagyok közé is. A Csárdáskirálynőben a kis pincért, a János Vitézben pedig egy barikát alakítok.
  Apró szerepek, de én örülök nekik, mert nagyon szeretem azt az érzést amíg a takarásban izgulok és várom azt az egy percnyi időt amikor a fénybe, a „világot jelentő deszkákra” léphetek. Amíg ott várok és nézem a nagyokat, arról álmodozom, hogy egyszer talán majd én is olyan leszek mint ők.
  Tibor már az első alkalommal amikor találkoztunk azt mondta, hogy nagyon hasonlítok a Kis  Hercegre és ezért meg fogjuk csinálni azt az én főszereplésemmel. Nem akartam hinni a fülemnek, de az álom mégis valóra vált. Ez egy csodálatos darab. Mészáros László zenésítette meg és Várfy Sándor rendezte. A Kis Herceg bolygóról-bolygóra utazik barátokat keresve ,míg végül a Földre érkezik. Emberekkel találkozik akik mindannyian egy-egy tulajdonságot jelenítenek meg. Így képet
  kapunk arról, hogy milyenek is a felnőttek. Végül a rókától megtudja a nagy titkot:
                                                                                                                        „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan.„
--Az előadások előtt nagyon izgulok, de amint felmegy a függöny a lámpalázam elmúlik és onnantól kezdve már csak a darabbal foglalkozom. Sok helyen bemutattuk már és mindenhol nagy sikerünk volt.
  Idén  egy komoly darabbal készülünk a vizsgára. Golding: A legyek urá-ban játszom Röfit. Ez egy nagy kihívás,küszködünk is vele rendesen. Május végére tervezzük a bemutatót, addig még van tennivalónk bőven.
--Formaság  de azért megkérdezem: mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
--Színész! --vágja rá gondolkodás nélkül.-- S, hogy erre minden esélye megvan arról Pintér Tibor így beszél:
--Bence azok közé a tehetséges gyerekek közé tartozik akin látszik, hogy jól érzi magát a színpadon. Olyan adottságokkal rendelkezik amik alkalmassá tehetik őt arra, hogy igazi színésszé váljon. Odáig persze  nagyon hosszú, nehéz és göröngyös út áll még előtte. Ő mindenesetre már rálelt és elindult ezen az úton..
 
                                                                                                                                                                                                                             -sz.z-

2003 - 2010 © Sziget Színház. Minden jog fenntartva. – Impresszum
Készítette a Guido::Soft()