|
But Enikő NÉVJEGY: BUT ENIKŐ Született: 1992 augusztus 21-én Budapesten A Batthány Kázmér Gimnázium 7. osztályos tanulója Egy éve tagja a Sziget Színház stúdiójának  Enikő szinte egész nap énekel. Legszívesebben gimnáziumi feleleteit is dalolva adná elő, de mert erre nincs lehetősége, hangját csak délután engedi ki amikor egyedül van otthon. Legalkalmasabb helynek a fürdőszobát tartja , sokakhoz hasonlóan ő is felfedezte, hogy ez a helyiség különleges akusztikai tulajdonságokkal rendelkezik. A lakótelepi lakásban mit szólnak mindehez a szomszédok? Megszokták és megkedvelték a hosszú, fektehajú lány különlegesen szép hangját. A szomszéd néninek már „kívánságlistája” is van. A legjobban azt szereti ha a csillogó szemű lány a Mamy Bluet énekli. Enikő abban különbözik a hasonló korú lányoktól, hogy ő nem rajong a divatos, „kérészéletű” sztárokért, de szívesen hallgatja a Gun´s and Roses, a Led Zeppelin és a Deep Purple eggyüttesek dalait. Kedveli a musicaleket és az operetteket, de az opera már (vagy még?) nem az ő műfaja. Kedvenc tantárgya a biológia. Szabadidejében sokat olvas, főként a kötelező olvasmányokat- van belőlük éppen elég. 5 évig kick boxolt de egy versenyen „összeszedett” néhány csúnya sérülést és ez elvette a kedvét ettől a harcias sporttól. Egy ideig kajakozott most pedig a gimnáziumban kosárlabdázik. Közlekedni legszívesebben kerékpáron szeret. Szerinte hangja csak úgy van. Magától jött, mert sem anyukájának sem apukájának nincs különösebb tehetsége az énekléshez. Ötödikes korában Aretha Franklinnel próbálkozott, szerényen hozzáteszi: kevés sikerrel. Ennek ellenére az énekesnő továbbra is a kedvencei közé tartozik. Szülei elsősorban a gimnáziumban való helytállásra ösztönzik de az éneklésre is biztatják. Enikő tudja, hogy most a tanulás a legfontosabb , de azért már tervezgeti a jövőjét. Az érettségi után teljes erővel a zenetanulás felé akar fordulni. Kudarcairól nem beszél, talán mert eddig nem is voltak. Sikerei annál inkább: több ének -és dal -versenyen vett részt egyénileg és kórusban rendre az elsők között végezve. Legnagyobb sikerét mégis idén, március 15.-én érte el. A költő visszatér című zenés darabban Détár Enikővel énekelt duettet több mint ezer ember előtt. Az előadás után a művésznő aláírásokat osztogatott. Enikőnek az aláírás mellé még azt is odaírta: „ Gyönyörű hangod van, vigyázz rá!„ És Enikő vigyáz a hangjára, mert eltökélt szándéka, hogy egyszer ő is énekesnő lesz. Szabina Zoltán
|