|
Bemutatjuk a Sziget Színház (kis) művészseit I. |
|
|
|
|
Szabina Bence Névjegy: Szabina Bence 1994 február 3.-án született Budapesten A József Attila Általános Iskola 6. osztályos tanulója. 2003 óta tagja a Sziget Színház stúdiójának. 
Kevesen tudják, hogy a Sziget Színházban működik egy gyermek stúdió ahol különböző (6- 16 éves korú) fiatalok kapnak lehetőséget arra, hogy a színpadon megcsillanthassák tehetségüket. Vezetőjük Pintér Tibor, aki hétről-hétre tanítja őket a színészkedés mesterségére. --Bokros teendőid mellett miért tartod fontosnak, hogy gyermekekkel is foglalkozz? --Ennek több oka is van. Fontos az utánpótlás szempontjából, mert a felnőttek közül előbb-utóbb -más komoly lehetőségek reményében- többen elhagynak majd bennünket. Amiért nem hibáztatom őket , sőt kifejezetten örülök, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy alapos, jó munkát végeztünk és biztos vagyok benne, hogy fiataljaink bármelyik nagy kőszínházban megállják majd a helyüket. Az is igaz,hogy minden gyermekből nem lesz színész. De veszíteni akkor sem fognak semmit. Itt megtanulnak szépen, értherően beszélni, különböző játékokon keresztül már egésszen fiatalon megismerkednek ,megbarázkoznak a színházzal és a színpaddal. Talán sikerül kicsit ráébresztenem őket a zene szeretetére is, de a legfontosabb számomra az, hogy megtanítom őket kommunikálni. Ha színész nem is vállik mindeggyikükből, a kommunikációs készségük nagyban fejlődik és ezt későbbi életük minden helyzetében hasznukra tudják majd fordítani. Szabina Bence 3.éve tagja a színház gyermek studiójának. Az iskolában a jó tanulók közé tartozik, kedvenc tantárgya a történelem és a testnevelés. 7éve karatézik. Szobája falán számtalan érem és oklevél tanuskodik, hogy nem is akárhogyan. 2002 novemberében az I.K.F. Nyílt Karate Stílus Világbajnokságon bronzérmet szerzett. Szabadidejében jelmezeket tervez és el is készíti azokat.Szeret zenét hallgatni, kedvence a Blink182. Apukájától gitározni tanul. --Az iskolában szinte minden vers-próza és mesemondó versenyen elindultam amiken jó eredményeket értem el. ( Általában megnyerte őket -a szerző-) Ezért apukám egyszer elvitt a Sárga Házba. Megismerkedtünk Pintér Tiborral és egy hét múlva már a színpadon álltam. Bemutatkozásképpen elmondtam egy verset. Sajnos csak arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, de a végén megtapsoltak és akkor már sejtettem,hogy nagy baj nem lehet. Nemsokára szerepet kaptam az éppen aktuális vizsgadarabban: A lónak vélt menyasszony című vidám műben egy diákot alakítottam. Az elmúlt évben pedig a Micimackóban Malackát. Ez már sokkal nehezebb szerep volt, mert ebben énekelni is kellett. Közben bekerültem a nagyok közé is. A Csárdáskirálynőben a kis pincért, a János Vitézben pedig egy barikát alakítok. Apró szerepek, de én örülök nekik, mert nagyon szeretem azt az érzést amíg a takarásban izgulok és várom azt az egy percnyi időt amikor a fénybe, a „világot jelentő deszkákra” léphetek. Amíg ott várok és nézem a nagyokat, arról álmodozom, hogy egyszer talán majd én is olyan leszek mint ők. Tibor már az első alkalommal amikor találkoztunk azt mondta, hogy nagyon hasonlítok a Kis Hercegre és ezért meg fogjuk csinálni azt az én főszereplésemmel. Nem akartam hinni a fülemnek, de az álom mégis valóra vált. Ez egy csodálatos darab. Mészáros László zenésítette meg és Várfy Sándor rendezte. A Kis Herceg bolygóról-bolygóra utazik barátokat keresve ,míg végül a Földre érkezik. Emberekkel találkozik akik mindannyian egy-egy tulajdonságot jelenítenek meg. Így képet kapunk arról, hogy milyenek is a felnőttek. Végül a rókától megtudja a nagy titkot: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan.„ --Az előadások előtt nagyon izgulok, de amint felmegy a függöny a lámpalázam elmúlik és onnantól kezdve már csak a darabbal foglalkozom. Sok helyen bemutattuk már és mindenhol nagy sikerünk volt. Idén egy komoly darabbal készülünk a vizsgára. Golding: A legyek urá-ban játszom Röfit. Ez egy nagy kihívás,küszködünk is vele rendesen. Május végére tervezzük a bemutatót, addig még van tennivalónk bőven. --Formaság de azért megkérdezem: mi szeretnél lenni ha nagy leszel? --Színész! --vágja rá gondolkodás nélkül.-- S, hogy erre minden esélye megvan arról Pintér Tibor így beszél: --Bence azok közé a tehetséges gyerekek közé tartozik akin látszik, hogy jól érzi magát a színpadon. Olyan adottságokkal rendelkezik amik alkalmassá tehetik őt arra, hogy igazi színésszé váljon. Odáig persze nagyon hosszú, nehéz és göröngyös út áll még előtte. Ő mindenesetre már rálelt és elindult ezen az úton.. -sz.z- |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit IX. |
|
|
|
|
Rosta Claudia NÉVJEGY: ROSTA CLAUDIA Született: 1984 február 12. Tapolca A Batthány Kázmér Gimnáziumban érettségizett. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi karának harmadéves hallgatója. 2005 decemberében színészdiplomájának gyakorlati vizsgáját sikeresen letette, idén vizsgázik dráma- és színháztörténelemből. 1999 óta tagja a Sziget Színháznak. 
A Veszprém megyei Tapolcáról messzire vitt a kétéves gyermek útja. Vegyészmérnök édesapja Floridában doktorált így a család egy évre Talahasseeba költözött. Ezekre az időkre azonban még csak fényképekről emlékszik. Ami ezután jött az már jobban az emlékezetében maradt. Édesapja kutatói munkát kapott Bernben, így visszaköltöztek Európába. Az általános iskolát Svájcban egy kis városban: Glarusban járta ki. Itt került közelebbi kapcsolatba a zenével: furulyázni, zongorázni tanult. A színpaddal is itt találkozott először. 6 évig balettozott és több esetben szólót táncolt. Amikor felvetem, hogy valószínűleg a balettban is komoly sikereket érhetett volna el, a tökéletes alaku lány csak legyint. -” Nem valószínű, mert nem vagyok egy kifejezetten balett alkat. A tánctól azért sohasem szakadtam el. A balettcipőt szögre akasztottam ugyan, de szinte azonnal társastáncot és salsát kezdtem tanulni. „ 1998-ban hazaköltöztek és Szigetszentmiklóson telepedtek le. A helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Fehér Adriennél kezdett el éneket tanulni, aki rögtön felfigyelt a tehetséges lányra és beajánlotta a Sárga Házban működő Musical Stúdióhoz. Első apró de nem jelentéktelen szerepe a Grease című musicalben volt. Azóta láthattuk őt a Mágnás Miska Marcsájaként, a Csárdáskirálynőben: Stázi, a Marica grófnőben: Liza, a Hippolyt, a lakáj-ban Julcsaként, a Pletykában: Claire, a Micimackóban: Malacka, a János Vitéz-ben: Francia királylány, a Kis herceg-ben: a Róka, a Padlás kölyökszellemeként, és a Hair- ben: Jeannie szerepében. Ezek után joggal gondolhatnánk, hogy már egy életre elkötelezte magát a színpaddal. De Claudiának van egy másik arca is. Erről így beszél: - „Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karának harmadéves hallgatója vagyok, gazdaságmatematikai elemző közgazdász szakon, pénzügyi szakírányon. Pénzügyi modellezés tárgyból tanársegédként is tevékenykedem. Érdekel a Tőzsde, az értékpapíroknak ez a tömeges, rendszeres spekulációval járó adás-vételére létesített intézménye. A színházat és az egyetemet még egyenlőre nagyon jól össze tudom egyeztetni. Mivel két egymástól igen távol eső dologgal foglalkozom az egyikből a másikba történő átmenet kifejezetten üdvözítően hat. Szeretem ha van előttem egy cél és amikor azt elérem jöhet egy új, jöhet egy másik. És így tovább mindíg csak előre új és újabb célok felé. De tisztában vagyok vele, hogy előbb vagy utóbb döntenem kell ....„ A céltudatosnak és magabiztosnak látszó lány beszélgetésünk során most először elbizonytalanodik. - „Szeretnék színész lenni. De ugyanakkor szívesen dolgoznék a szakmában is, ha például kapnék egy jó álláslehetőséget. Egy valamit nem szeretnék, megkeseredni egy rossz döntésem miatt. Életem végéig bánkódni, hogy miért választottam így s miért nem másként. Ezért ezt a döntést most az életre bízom.„ 2005 óta tagja a Mensa nemzetközi egyesület magyarországi szervezetének a Mensa HungarIQa-nak. - „A Batthányban volt egy felmérés, az öcsém nevezett be. Kiderült, hogy különleges érzékem van a különböző logikai feladatok megoldásához. 150 felett volt az IQ-m, ( a 100 -as IQ-t tartják többnyire átlagosnak -a szerző-) így kerültem az egyesülethez.„ Claudia egy igazi európai polgár. Németül és angolul anyanyelvi szinten beszél, a francián - elmondása szerint - érezni, hogy tanulta. A magyar mellé 12 évi kinntartozkodás után megkapta a svájci állampolgárságot is. Kedvenc énekesei Phill Collins és Whitney Houston. -” Megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű tehetségek ők. Koncertjeiket nem kiséri óriási látványosság, hatalmas show elemek. Kiállnak a színpadra és teszik amihez a legjobban értenek: énekelnek. Hangjuk elég ahhoz, hogy legyűgözzék a közönséget. Ugyanezt érzem Janza Katával kapcsolatban is, akivel már több közös fellépésünk is volt. Kata ugyanolyan őszínte a színpadon is,mint az életben.„ Azt már csak én teszem hozzá, hogy Claudia is ezen az úton jár. Az eddig elért eredményei alapján gondolhatnánk másmilyennek is, de ő végtelenül szerény és egyszerű. Nincs benne semmi mesterkélt és ez az ami rögtön megfogja, magával ragadja az embert. Nem nehéz megjósólni, hogy nagy jövő áll még előtte...akár így, akár úgy dönt. Beszélgetésünk végén azért sejtetni enged egy s mást amikor egy nagy magyar színésznőt idéz: - „ A színházat egy év után ott lehet hagyni, két év után nehéz, de három év után már soha többé nem lehet megválni tőle.„ Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit IV. |
|
|
|
|
Vörös Edit NÉVJEGY: Vörös Edit 1983. június 17-én született 7. éve a Sziget Színház tagja A József Attila Általános Iskola zene tagozata után a szintén városukban lévő Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizik. Jelenleg a Jazz Konzervatorium II. éves hallgatója. Zongorázni és énekelni tanul. Szarka György és Winand Gábor a tanárai. Hét évvel ezelőtt édesanyja felfigyelt egy hírdetésre, amelyben énekeseket, táncosokat kerestek, egy induló Musical Stúdióba. A meghallgatáson Pintér Tibor megdícsérte szépen csengő hangját, - marasztalta - és nem sokkal később, már Esztert játszotta a Képzelt riportban. Ezt követte a Grease Sandy-je, majd jöttek az operettek: Mágnás Miska ( Rolla ), Csárdás Királynő ( Stázi Grófnő), Marica Grófnő ( Liza ). A János Vitéz cimű zenés játékon kívül mindegyik darabban szerepelt. Szerepeivel elégedett, álmai közt szerepel, hogy egyszer a Valahol Európában Éváját eljátszhassa. Persze nem csak a szomorú történeteket szereti. Szerepeit nagy átéléssel formálja, ha kell romantikus, ha kell szívhez szólóan szomorú, de jól érzi magát a Pletyka vidám hangulatában is. Különösen szíven ütötte az idén bemutatott Kis Herceg mesemusical, melyben a Rózsát alakította. Mint mondja, ez az első olyan darab a Színház életében, amelyik az élet dolgairól, a hitről, a szeretetről fogalmaz meg nagy igazságokat. Az életet egyébként derűsen szemléli, mindennek a jó oldalát keresi, ez sok esetben átsegítette már a nehézségeken. Szabad idejében zenét hallgat - elsősorban Jazz-t - de a klasszikusokat is szereti. Az operetteket Maros Gábor szeretette meg vele, aki három előadásban is rendezte. Edit azt mondja: -Ez olyan magyaros ! Annyira bennük van a magyar íz ... És én büszke vagyok arra, hogy magyar lehetek. Sajnálja, hogy külföldön népszerűbbek az operettjeink, mint itthon. A National Geographic a kedvenc csatornája. Elsősorban a történelem és a tudományos kutatások érdeklik. Tervei között szerepel a család, két gyermek, és egy odaadó társ. Példaképe Janza Kata. Szeretne olyan szintre eljutni, mint ő. Nemcsak az ismertsége miatt, fontosabbnak tartja az elismertséget . Tehát a szakmán belül is szeretné az igazi jó „vérbeli” színésznő címet elérni. Ehhez azonban nem elég a tehetsége, a szerencsére is nagy szüksége van. Sok szerencsét Edit ! Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit VIII. |
|
|
|
|
Várfi Sándor NÉVJEGY: VÁRFI SÁNDOR 1970 július 28.-án született 1993-ban végzett Goór Nagy Mária színitanodájában A Grease című musical 100. előadásán a Színészkamarától kapta meg színészdiplomáját. Már gyermekkorában is színész szeretett volna lenni. Iskolai vetélkedőkön, próza és szavalóversenyeken át vezetett az útja Goór Nagy Mária Színitanodájába, ahol végül avatott kezekbe került. Mensáros László tanítványaként végzett. A színészóriásról a mai napig meghatottan beszél: - „ Mind a magánéletben, mind a tanodában csodálatos ember volt. Ittuk minden szavát, minden mozdulatát. Ízig-vérig színész volt - nem is találok igazán megfelelő jelzőt rá - egyszerüen fantasztikus volt...„ Mensáros mellett a művész szakma olyan elismert és jelentős személyiségei tanították többek között a beszédtechnikára, a színpadi mozgásra, a hangképzésre, a művészi beszédre, mint Schubert Éva, Koltai Róbert, Pogány Judit, Mikó István és Szurdi Miklós. Rendkívül sokoldalú színész, szinte minden műfajban kipróbálta már magát. Otthon érzi magát az operettek világában, csakúgy mint a musicalekben, a drámákban és a vígjátékokban is. Szerepelt szinte valamennyi TV sorozatban ( Szomszédok, Kisváros, Familia KFT), láthattuk több kabaréműsorban ( Mennyi? 30!, Bolondóra), játszott a Bujtor filmek szinte összes részében. Gyakori vendége a szinkronstúdiónak, sok híres külföldi színésznek „kölcsönözte” már a hangját. Leginkább mégis a komikus műfajt szereti, életeleme a humor. 1993-tól 94-ig az Arizóna Színház tagja, 1995-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető színésze egészen 2000-ig, amikoris szabadúszó lett. Kapcsolata a színházzal azóta is tart, több darabban játszik ( Garrick a színész, Csodák városa, 80 nap alatt a Föld körül, Diótörő és Egérkirály, Hair ) meghívott művészként. Pintér Tiborral évek óta tartó barátság fűzi össze. Nem csoda, hogy a Sziget Színházban is egyre több darabban fedezthetjük fel. A Grease-ben Sonnyt, a Hairben Stevet, a Popfesztiválban Renét, a Pletykában Lennyt, a Csárdáskirálynőben Miskát, a János vitézben a Francia királyt alakítja. Itt adódott alkalma arra, hogy új oldaláról is megismerhessük: a nagy sikerrel játszott A kis herceg c.mesemusical az ő rendezésében került színpadra. Kevés szabadidejében pihenni szeret, zenét hallgat, de főként filmeket néz. Egyik kedvence Robert De Niro. Külön öröm számára,hogy Székesfehérváron egy olyan premierre készülnek (Marvin szobája) melyben Dr. Wally-t játsza, akit a darabból készült filmes változatban kedvence személyesített meg. Néhány éve Szigetszentmiklósra költözött, mint mondja rendkívül megkedvelte városunkat. - „ Az emberek kedvesek érdeklődőek. Semmi pénzért nem költöznék vissza a fővárosba. Szigetszentmiklós szó szerint a szívemhez nőtt, mert itt ismerkedtem meg a kedvesemmel: a Marica grófnő előadásán. Akkor még csak mint néző, azóta már játszom is darabban (Kudelka).„ Terveiről a következőket mondja: - „ Az Ó év bucsúztató a Sziget Színházban olyan jól sikerült, hogy Gerner Csaba barátommal folytatni szeretnénk. Egy kabaré esttel készülünk ezzel is bővitve a színház amúgyis széles palettáját. Mit szeretnék még elérni? Mindenek előtt azt, hogy az emberek akik a színlapot tanulmányozva felfedezik a nevemet biztosak legyenek abban, hogy nem választottak rosszul: önfeledten és jól fognak szórakozni tudják, hogy nem fognak csalódni bennem. Ezért dolgozom estéről-estére, hogy a nevem egyfajta garanciát jelentsen a közönség számára.„ Végezetül megemlítem neki, hogy a riportra készülve az internetet böngészve rátaláltam a nevére, a Bárczi Géza Általános Iskola honlapján. - „ Oda jártam iskolába, jó néhány szavalóversenyen részt vettem, gondolom így kerülhetett oda a nevem.„ Mikor elmondom, hogy a büszkeségeink címszó alatt találtam; elérzékenyül. -” Hosszú idő telt el azóta nagyon sok munka van a hátam mögött, és talán még több van előttem. De ebből is látszik, hogy a kitartó munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét...„ Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit VII. |
|
|
|
|
NÉVJEGY: Mező Zoltán Született: 1984. április 20. A Kardos István Szakközépiskolában érettségizett Jelenleg a Goór Nagy Mária Szinitanoda növendéke 7 éve tagja a társulatnak Főbb szerepei: Marica Grófnő: Zsuppán Kálmán Mágnás Miska: Miska Jézus Krisztus Szupersztár: Júdás Csárdáskirálynő: Boni gróf Szabolcs megyében azt Ukrán határtól 20 km-re született egy kis faluban. Szülei először a fővárosban próbáltak szerencsét, majd 1996-ban Szigetszentmiklóson telepedtek le. Az általános iskolát már itt fejezte be. Saját bevallása szerint nem egy szorgalmas tipus: már ami a tanulást illeti. Ennek köszönhető, hogy kapcsolatba került a Sziget Színházzal. Mivel az akkor még musical stúdió előadásán való részvétel igazolt hiányzásnak minősült, nem habozott: megnézte, tetszett neki, s bár barátja hívta, hogy próbáljanak szerencsét, ő inkább a gitártanulást választotta. Egy hónap múlva aztán mégis bátorságot vett és „kopogtatott” a Sárga Ház ajtaján. Ekkor 1999-et írtunk. Első szerepe a Grease-ben volt,de az igazi megmérettetés - két és fél év után - egy filmmusicall show, ami elmondása szerint egész jó volt és amivel Velencén már nagyobb közönség előtt is felléphettek. Saját magát „pattogósnak „ tartja. - Nem vagyok hiperaktív, de gyülölöm a semmittevést. Azt szeretem, ha mindig történik körülöttem valami. Ennek némileg ellentmondani látszik csendes, nyugodt beszéde. Az érettségi után kétszer is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával, de „csak” a második fordulóig jutott. Szabadidejében szeret jókat enni , édesanyjának nincs könnyű dolga, mert rendkívűl válogatós. Szívesen jár moziba,de csak vígjátékokat néz. Hangulatember. Nem szereti a „szerencsétlenségeket”, ezért inkább nem is nézi a hírműsorokat. A rossz hírek elszomorítják, bántja, hogy nem tud ellenük semmit tenni. Eddigi életének három tanítómestere volt. Maros Gábortól az operetteket, Zsurzs Katitól a drámai színjátszást, Pintér Tibortól a rutint, a musicallek iránti szeretet tanulta el. Példaképe Rátonyi Róbert, akit ugyan életében nem látott, de felvételről többször is megnézte a Csárdáskirálynőben Boni Grófként. Talán nem véletlen, hogy neki is ez a kedvenc szerepe. Mostanában meséket olvas, mint mondja ez valahogy kimaradt gyermekkorából. Ennek ellenére nincsennek elérhetetlen álmai. - Csak a színpad közelében maradni - mondja szerényen. - Ez a fontos! Azért jó lenne egy olyan „vérbeli” táncos-komikusnak lenni! Szeretne hasonlítani a példaképére és egyszer a Budapesti Operettszínház színpadán fellépni. S,hogy jó úton halad, mi sem bizonyítja jobban, hogy Zolit már most a Sziget Színház vezető táncos-komikusaként tartják számon. Szabina Zoltán |
|
|