| Neil Simon: Pletyka |
|
|
|
|
Fergeteges bemutató a Sziget Színházban
19 órakor elfoglalhatták a vendégek helyeiket. A nézők soraiban a helyieken kívül neves színészeket is láthattunk, mint például Szinetár Dóra, Janza Kata és Bereczky Zoltán. A kis kamaraterem ismét színházteremmé alakult, a színpadon egy tágas nappalit láthattunk, és egy lépcsőt mely egy galériára vezet. A terem elsötétült, a darab elkezdődött. Már a harmadik percben mindenki tudta, nem hiába jött. A darab pörgő ritmusa mindenkit magával ragadott, csak a sok nevetés és taps állították olykor meg néhány másodpercre. Neil Simon 1900-as évek elején írt Pletyka című műve igazi komédia. A darab ma játszódik és egy baráti partyról szól, ahol nincs barát, aki meghívott, viszont van rendőr, akit senki sem hívott. A pszichiáter főz, eldördül egy pisztoly, foltot hagy a vér, összetörik az autó, szétrobban a neon, és egyéb váratlan fordulatok teszik valóban izgalmassá az estét. Így a siker sem maradhatott el. A premier olyan volt amilyenre számítottunk: szórakoztató és színvonalas. A színészek remekül játszottak, a díszlet hiteles volt a rendezés pedig kiváló. Bródy Norbert ezúttal nem csak a fiatalok tehetségét bizonyította, hanem azt is, hogy Pixi vagy Déforges doktor szerepéből kilépve rendezőként is megállja a helyét. |



Március 25-én este izgatottan gyűlt a tömeg a Sziget Színház előtt. Újabb bemutató, idén az első. Neil Simon: Pletyka című darabját játsszák. A darab különlegessége, hogy tisztán prózai, ami a Sziget Színház életében az első. A rendező Bródy Norbert, a Nemzeti Színház színésze, vállalko- zott arra, hogy bizonyítsa, ezek a fiatalok nem csak énekelni, hanem játszani is remekül tudnak. Persze a főbb szerepekben ismét végzett színésze álltak: Várfy Sándor, Janklovics Péter és Madarász Éva.