A PADLÁS

Pintér Tiborról sokan példát vehetnének a legnagyobbak is nem csak itthon, de akár a tengerentúlon is. Nem csak vezeti a szigetszentmiklósi Sziget Színházat, de állandó rendező, színész és énekes is egyben. Amikor először hallottam körülbelül egy évvel ezelőtt a vándortársulatáról, nem tulajdonítottam nekik túl nagy jelentősséget, azon kívül, hogy már az előadás előtt hetekkel néztem a naptárat, mikor is gördül fel újra a függöny városunk apró színházában – mint ahogy teszem ezt az összes előadás előtt. Lelkes színházbajáróként jegyem volt természetesen arra a Musical Estre is, amit ez a számomra addig ismeretlen színtársulat neve fémjelzett. Az előadás után úgy álltam fel, hogy ha ez a társulat így énekli el a Rómeó és Júlia, a Grease, a Hair, a My fair lady, a Sakk musicalek egy-egy betétdalát, akkor milyen lehet egy egész estét betöltő darabjuk? Ez sem váratott sokáig magára, hiszen a Marica grófnő közel három egész órája röpke időnek tűnt ilyen zseniális játék, énektudás és tánckoreográfia mellett.

Nagy bizalommal készültem a szigetszentmiklósi társulat következő kiskőrösi szereplésére, amikor is az Ég és Föld között elterülő, Keletet és Nyugatot összekötő, a Fényt meg a Sötétet megbékítő Padlást hozták el Kiskőrös város mondhatni állandó 300 színházbajárójának.

A Padlás sokak számára ismerős lehet. Aki már látta, azt megragadta a különleges világ, a mesékből kimaradt szellemek, az emberi jószívűség tökéletes példázata, mondhatni az a könnyfakasztó boldogság és idill, amit magával vonz a karakterek kényelmes naivitása és szeretete. De egyben ez az a világ, amitől jelenlegi Világunk a legmesszebb áll…

Aki a darabot nem látta, az legalább a zenéjét ismerte, hiszen mondjuk ki, ez az a darab, amire igazán büszkék lehetünk, hiszen eredeti ’made in Hungary’. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szerző trió ötletét esetünkben Pintér Tibor rendezte színpadra.

A Padlás bebizonyította, hogy nem kell ahhoz száz kilométereket utaznunk, hogy profi színházi előadást lássunk. A technikai felszereltség, a színészek játéka, komédiázása és a csodálatos zenék mind-mind közrejátszottak abban, hogy a Vígszínház forgó-liftező-repülő-bukfencező színpadán látható előadást bőven megközelítse, sőt talán többet is nyújtson.

Érdekes látni ezeket a színészeket és színésznőket, amikor a hónapok elteltével más és más szerepekben tűnnek fel. Pintér Tibor (mint általában) most is főszerepet játszott, amit egyértelműen meg is érdemelt. A mosolyra fakasztó szerepek mellett a hangos nevetést a csetlő-botló kung-fu (vagy más meghatározhatatlan küzdősport) mester megjelenése garantálta, akit a Detektív szerepében Csizmadia Ákos testesített meg. Az egyik legérdekesebb szerep mégis csak a melegszívű hóhér szelleme volt, aki az egész darab alatt némaságba burkolózott, játéka mégis a „beszélő” színészeket megszégyenítő volt. Ezzel bizonyított, hogy  a jó színésznek még mikrofon sem kell… Ámbár a mindig morcos Lámpásnak (Mező Zoltán) még így is sikerül beléfojtani a szót. Gondolom őrá senki nem emlékszik. Ő a nyolcadik törpe a Hófehérkéből. Persze ezen már meg sem lepődünk, miután kiderül, hogy a Csipkerózsikában valójában két herceg volt.

Ilyen és ehhez hasonló különlegességeket vonultat fel a darab, miközben állandóan szól a fülbemászó dallam, és a szereplők énekelnek mindenről, ami az ember számára a nagybetűs JÓ, vagyis a szeretetről, a Földünkről, a szépségről, az emlékekről, vagy épp a szilvásgombócról…

-MarkóGábor-