|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit VIII. |
|
|
|
|
Várfi Sándor
NÉVJEGY: VÁRFI SÁNDOR 1970 július 28.-án született 1993-ban végzett Goór Nagy Mária színitanodájában A Grease című musical 100. előadásán a Színészkamarától kapta meg színészdiplomáját. Már gyermekkorában is színész szeretett volna lenni. Iskolai vetélkedőkön, próza és szavalóversenyeken át vezetett az útja Goór Nagy Mária Színitanodájába, ahol végül avatott kezekbe került. Mensáros László tanítványaként végzett. A színészóriásról a mai napig meghatottan beszél: - Mind a magánéletben, mind a tanodában csodálatos ember volt. Ittuk minden szavát, minden mozdulatát. Ízig-vérig színész volt - nem is találok igazán megfelelő jelzőt rá - egyszerüen fantasztikus volt... Mensáros mellett a művész szakma olyan elismert és jelentős személyiségei tanították többek között a beszédtechnikára, a színpadi mozgásra, a hangképzésre, a művészi beszédre, mint Schubert Éva, Koltai Róbert, Pogány Judit, Mikó István és Szurdi Miklós. Rendkívül sokoldalú színész, szinte minden műfajban kipróbálta már magát. Otthon érzi magát az operettek világában, csakúgy mint a musicalekben, a drámákban és a vígjátékokban is. Szerepelt szinte valamennyi TV sorozatban ( Szomszédok, Kisváros, Familia KFT), láthattuk több kabaréműsorban ( Mennyi? 30!, Bolondóra), játszott a Bujtor filmek szinte összes részében. Gyakori vendége a szinkronstúdiónak, sok híres külföldi színésznek kölcsönözte már a hangját. Leginkább mégis a komikus műfajt szereti, életeleme a humor. 1993-tól 94-ig az Arizóna Színház tagja, 1995-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezető színésze egészen 2000-ig, amikoris szabadúszó lett. Kapcsolata a színházzal azóta is tart, több darabban játszik ( Garrick a színész, Csodák városa, 80 nap alatt a Föld körül, Diótörő és Egérkirály, Hair ) meghívott művészként. Pintér Tiborral évek óta tartó barátság fűzi össze. Nem csoda, hogy a Sziget Színházban is egyre több darabban fedezthetjük fel. A Grease-ben Sonnyt, a Hairben Stevet, a Popfesztiválban Renét, a Pletykában Lennyt, a Csárdáskirálynőben Miskát, a János vitézben a Francia királyt alakítja. Itt adódott alkalma arra, hogy új oldaláról is megismerhessük: a nagy sikerrel játszott A kis herceg c.mesemusical az ő rendezésében került színpadra. Kevés szabadidejében pihenni szeret, zenét hallgat, de főként filmeket néz. Egyik kedvence Robert De Niro. Külön öröm számára,hogy Székesfehérváron egy olyan premierre készülnek (Marvin szobája) melyben Dr. Wally-t játsza, akit a darabból készült filmes változatban kedvence személyesített meg. Néhány éve Szigetszentmiklósra költözött, mint mondja rendkívül megkedvelte városunkat. - Az emberek kedvesek érdeklődőek. Semmi pénzért nem költöznék vissza a fővárosba. Szigetszentmiklós szó szerint a szívemhez nőtt, mert itt ismerkedtem meg a kedvesemmel: a Marica grófnő előadásán. Akkor még csak mint néző, azóta már játszom is darabban (Kudelka). Terveiről a következőket mondja: - Az Ó év bucsúztató a Sziget Színházban olyan jól sikerült, hogy Gerner Csaba barátommal folytatni szeretnénk. Egy kabaré esttel készülünk ezzel is bővitve a színház amúgyis széles palettáját. Mit szeretnék még elérni? Mindenek előtt azt, hogy az emberek akik a színlapot tanulmányozva felfedezik a nevemet biztosak legyenek abban, hogy nem választottak rosszul: önfeledten és jól fognak szórakozni tudják, hogy nem fognak csalódni bennem. Ezért dolgozom estéről-estére, hogy a nevem egyfajta garanciát jelentsen a közönség számára. Végezetül megemlítem neki, hogy a riportra készülve az internetet böngészve rátaláltam a nevére, a Bárczi Géza Általános Iskola honlapján. - Oda jártam iskolába, jó néhány szavalóversenyen részt vettem, gondolom így kerülhetett oda a nevem. Mikor elmondom, hogy a büszkeségeink címszó alatt találtam; elérzékenyül. - Hosszú idő telt el azóta nagyon sok munka van a hátam mögött, és talán még több van előttem. De ebből is látszik, hogy a kitartó munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét... Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit VII. |
|
|
|
|
NÉVJEGY: Mező Zoltán Született: 1984. április 20. A Kardos István Szakközépiskolában érettségizett Jelenleg a Goór Nagy Mária Szinitanoda növendéke 7 éve tagja a társulatnak Főbb szerepei: Marica Grófnő: Zsuppán Kálmán Mágnás Miska: Miska Jézus Krisztus Szupersztár: Júdás Csárdáskirálynő: Boni gróf Szabolcs megyében azt Ukrán határtól 20 km-re született egy kis faluban. Szülei először a fővárosban próbáltak szerencsét, majd 1996-ban Szigetszentmiklóson telepedtek le. Az általános iskolát már itt fejezte be. Saját bevallása szerint nem egy szorgalmas tipus: már ami a tanulást illeti. Ennek köszönhető, hogy kapcsolatba került a Sziget Színházzal. Mivel az akkor még musical stúdió előadásán való részvétel igazolt hiányzásnak minősült, nem habozott: megnézte, tetszett neki, s bár barátja hívta, hogy próbáljanak szerencsét, ő inkább a gitártanulást választotta. Egy hónap múlva aztán mégis bátorságot vett és „kopogtatott” a Sárga Ház ajtaján. Ekkor 1999-et írtunk. Első szerepe a Grease-ben volt,de az igazi megmérettetés - két és fél év után - egy filmmusicall show, ami elmondása szerint egész jó volt és amivel Velencén már nagyobb közönség előtt is felléphettek. Saját magát „pattogósnak „ tartja. - Nem vagyok hiperaktív, de gyülölöm a semmittevést. Azt szeretem, ha mindig történik körülöttem valami. Ennek némileg ellentmondani látszik csendes, nyugodt beszéde. Az érettségi után kétszer is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával, de „csak” a második fordulóig jutott. Szabadidejében szeret jókat enni , édesanyjának nincs könnyű dolga, mert rendkívűl válogatós. Szívesen jár moziba,de csak vígjátékokat néz. Hangulatember. Nem szereti a „szerencsétlenségeket”, ezért inkább nem is nézi a hírműsorokat. A rossz hírek elszomorítják, bántja, hogy nem tud ellenük semmit tenni. Eddigi életének három tanítómestere volt. Maros Gábortól az operetteket, Zsurzs Katitól a drámai színjátszást, Pintér Tibortól a rutint, a musicallek iránti szeretet tanulta el. Példaképe Rátonyi Róbert, akit ugyan életében nem látott, de felvételről többször is megnézte a Csárdáskirálynőben Boni Grófként. Talán nem véletlen, hogy neki is ez a kedvenc szerepe. Mostanában meséket olvas, mint mondja ez valahogy kimaradt gyermekkorából. Ennek ellenére nincsennek elérhetetlen álmai. - Csak a színpad közelében maradni - mondja szerényen. - Ez a fontos! Azért jó lenne egy olyan „vérbeli” táncos-komikusnak lenni! Szeretne hasonlítani a példaképére és egyszer a Budapesti Operettszínház színpadán fellépni. S,hogy jó úton halad, mi sem bizonyítja jobban, hogy Zolit már most a Sziget Színház vezető táncos-komikusaként tartják számon. Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit VI. |
|
|
|
|
Bordás Barbara NÉVJEGY: Bordás Barbara 1986 junius 3.-án született A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium elsőéves hallgatója 5 éve tagja a társulatnak A fagyos december esti találkozóra pontosan érkezik a csinos, hosszú barnahajú lány, akiröl már az első mondatok után kiderül, hogy rendkivül szerény de roppant céltudatos ember. Nem is hagy kétséget afelöl, hogy mi szeretne lenni: színésznő. Mesélni kezd és mire a beszélgetés végére érünk, már teljesen biztos vagyok benne, hogy eléri célját. -- A József Attila Általános Iskola 8. osztályos tanulója voltam, amikor megnéztük a Grease című musicallt. Akkor kezdtem álmodozni. Később egy barátnőm vitt le a musicall studióba de ezt akkor még csak egy jó bulinak tartottam. Mivel nyolc éven keresztül folyamatosan foglalkoztam zenével - az iskolai kórus tagja voltam és zongorázni is tanultam- volt némi sütnivalóm és nemsokára megkaptam Rolla szerepét a Mágnás Miskában. Akkor még fogalmam sem volt mi az az operett. Visszanézve az első előadásunkról készült videófelvételt, ez akkor igencsak merész vállalkozásnak tűnt. --Azóta sokminden változott. Mit szólsz ahhoz, hogy sokan téged tartanak a Sziget Színház primadonnájának? ( Nevetve utasít vissza.) -- Jaj dehogy! Nagyon messze vagyok én még attól. Ennek ellentmondani látszik, hogy 19 évesen már olyan operettek főszerepeit játszotta, énekelte el mint a Csárdáskirálynő Szilviája vagy a Marica grófnő. Idén nyáron a Kéktó Zenés Színházi Fesztiválon a János Vitézben Iluska szerepét osztották rá. -- Mindhárom darabot Maros Gábor rendezte akitől rendkívül sokat tanultam. Szakmai hozzáértése hatalmas , tapasztalata óriási. Ő vezetett be az operettek csodálatos világába, lelkesedése hamar magával ragadott és ez vélhetően tartani is fog ameddig csak élek. Nehezen tudnám elképzelni magam Csehov egyik drámájában mert a színészetről még nagyon keveset tudok. Az operettekben, musicallekben sokkal otthonosabban mozgok. Ez talán annak is köszönhető, hogy gyermekkorom óta folyamatosan tanulok énekelni. Véleményem szerint mindenki „jó hanggal” születik de az emberek többsége nem tanul meg bánni a hangjával. Pedig csak ennyi a titok: meg kell tanulnunk használni a hangunkat. Én éppen ezen vagyok. Régebben az általánosban most itt a „Konzi”-ban, és reményeim szerint majd a Zeneakadémián. A tanulás és az előadások szinte az egész napomat kitöltik. Szabadidőmben olvasni szeretnék. Idén nyáron sajnos a szokásos balatoni nyaralás is elmaradt a családdal és ez nagyon hiányzik. Ha most valami csoda folytán két hétre bezárnának a színházak ezt rögtön pótolnám. Nagyon fontosak számomra a szüleim és a húgom, akikkel együtt élek. Apukám, aki többek között zongorázni tanított, és anyukám, aki bátorít ha elbizonytalanodom és akinek bármikor kiönthetem a lelkemet. Timea szintén a társulat tagja, s bár neki is nagyon szép hangja van, most inkább a táncos karrier felé kacsingat. Tíz év múlva már az lenne jó, ha lenne egy önálló családom. Egy odadó férj, egy gyermek. Annyira szeretnék csak „befutott” lenni, hogy abból gond nélkül meg tudjunk élni. Ha elmegyek gyereket szűlni, a szakma ne felejtsen el és visszavárjon. Nem tagadom jólesik, hogy a szigetszentmiklósi buszon már összesúgnak a hátam mögött de nem vonz a sztárság ebben a pletykaéhes világban. Ebből a szempontból sokkal inkább szeretnék olyan lenni, mint Hernádi Judit, akit rendkívül sokoldalú színésznőnek tartok és mégsem hangos a sajtó a magánéletétől. Vagy Miklósa Erika, aki évente csak 8-10 fellépést vállal és egyébként egész éveben a családjával él. Tudom, addig még nagyon hosszú az út, de olyan fiatal vagyok! Odakint szállingózni kezd a hó, fenyőillatot hoz a decemberi szél. -- Most így az év vége felé szeretném kihasználni az alkalmat, hogy megköszönjem a társulat minden tagjának az egész éves odaadó munkáját, az együt töltött boldog órákat. El kell mondanom, hogy nagyon szeretjük egymást, igazi csapat vagyunk, egymás legkisebb rezdüléseit is ismerjük. Nagyon boldog vagyok, hogy közéjük tartozom. Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani a közönségünknek, akik bátorítanak, szeretnek benünket. Ez az utóbbi a legfontosabb számunkra. A társulat nevében mindenkinek békés karácsonyt, és boldog új esztendőt kivánok. Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit V. |
|
|
|
|
Hábencius György NÉVJEGY: Hábencius György 1981 március 27.-én született 2004-ben végzett Goór Nagy Mária színitanodájában 1 évig az Operett Színház Pesti Brodway Studiójának növendéke 7. éve tagja a Sziget Színháznak Általános iskoláit még a főváros VI. kerületében fejezte be. Állítja, hogy ha szüleinek nem jut eszükbe Szigetszentmiklóson házat építeniük, ő nem lenne színész. Szerinte most valahol Kőbányán „csövezne, bandázgatna”. A Sárga Házba is csak véletlenül téved be. /Vagy mégsem? Úgy emlékszik , néhány perccel előtte egy gyönyörű lány is a színházterem felé tartott./ Helyet foglalt az utolsó sorban, de Pintér Tibor rögtön felfigyelt a jóképű fiúra. A színpadra hívja és hosszas rábeszélés eredményeként elénekelteti vele a Ringasd el magad-ot. Gyuri azonnal kedvet kap a dologhoz, egész héten a magnót „nyüstöli” és a következő szombaton már újból a színpadon áll. Néhány héttel később már ő Manuel a Képzelt riportban. --Anyuék mindig mondogatták, hogy ebböl a gyerekből biztosan színész lesz, mert mindig produkálja magát, de én sohasem gondoltam, hogy valamikor majd egy színpadon fogok fellépni Makrai Pállal, Janza Katával, Maros Gáborral... Érdekli a Ji king /A változások könyve/ a Kínai bölcselet. A tökéletességre törekszik de nem görcsösen. Elfogad más bölcsességeket is. Hosszasan és lelkesen magyarázza a Ji king lényegét. Zenei mindenevő. Egyaránt szereti az operát és a rock zenét is.A régi nagy slágereket. Az operetteket meg azért kedveli, mert egyfajta magyarság tudatot ébresztenek benne. --A János vitézben olyan nagyszerű érzés fogni a magyar zászlót amikor Barbi ráköti a piros szallagot és azt énekli: „ Pirosodjék fenn a zászlón, egész világ lássa, hogy a magyar dicsőségnek nincsen elmullása...„ --Elviselhetetlennek tartom magam. Sokszor szeretek hülyeségeket kérdezni. Nagyon nyitott vagyok az élet dolgaira, bármit képes vagyok befogadni. Néha már annyira be akarom fogadni, hogy az a másik számára terhessé válik. 3-4 hónapig lehet velem kibírni, tovább nem. Addigra elég lesz a túlzott szeretetemből, elég lesz az odaadásomból. Ilyen vagyok, telve érzésekkel és szeretettel és egyszerüen imádom magamból ezeket kiadni, elhalmozni velük a körülöttem élőket. Ezt persze az emberek különbözőképpen viselik. --Nagyon sokat köszönhetek Pintér Tibornak. Gyakorlatilag a 7 év minden percét amelyben lelkiekben megerősített. Én egy könnyen lelki sérülő , úgy értem nagyon könnyen megbántható ember vagyok. Mindent a szívemre veszek és hordozom mint egy tüskét a köröm alatt. A „ Goór Nagyban” rengeteget bántottak az osztálytársaim. Próbáltak elnyomni mindig, iszonyatosan. Talán azért mert azt érezték, hogy több van bennem mint bennük. Állandóan azt vágták a fejemhez, hogy rossz vagyok, vegyek külön órákat itt meg ott, soha nem leszek jó...kiröhögtek és ez így ment nap mint nap. Rettenetesen el voltam keseredve. Aztán lejöttem ide /a Sziget Színházba/ és Tibor rögtön bedobott bennünket a mély vízbe, adta a lehetőségeket egyiket a másik után. Kaptam tőle egyfajta szeretetet, ezt megkaptam a társaimtól is , és ami talán a legfontosabb :éreztem, hogy a közönség is szeret. Az előadások végén amikor a színpadon a tapsban fürödtem arra gondoltam, hogy ha 150 embernek tetszik amit csinálok és 17-nek nem, talán mégsem bennem van a hiba... --Álomszerep? Szerintem a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepe egy igazi álomszerep. Ezt én már 24 évesen megkaptam. Ez a musicalirodalom legnehezebb szerepe. Óriási kihívás, küszködöm is vele rendesen. Minden előadáson a legjobbat szeretném nyújtani de tudom, hogy mindig lehet jobban. Az a jó, hogy pici színház vagyunk és az igazgató engedi, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Tehát nem az történik, hogy görcsölünk egy nagy színházban mondjuk 18. statisztaként és várjuk, hogy ránk mosolyogjon a szerencse. Itt az álmok valóra válnak, azok lehetünk akik akarunk... Vegyük például Bergert a Hair- ből. Ez is egy álomszerep -de ezt most már hagyjuk is- látható, hogy tulajdonképpen minden darabunk egy álom beteljesedése...egészen egyszerüen szerencsésnek tartom magam. --Tíz év múlva mi lesz? Ezen még nem gondolkodtam. Mindenképpen itt szeretnék élni Magyarországon. Ezt azért mondom mert egy időben gondoltam rá, hogy talán Bécsben vagy Németországban lenne jó karriert csinálni. Ma már jobban szeretnék mondjuk Szegeden a szabadtéri játékokon a Dóm téren egyszer tízezer ember előtt fellépni. Háromezer ember előtt egyszer már szerepeltem, elmondhatatlan érzés... --Szabadidőmben fantáziálni szeretek. A Gyűrűk Urához hasonló történeteket, meséket /?/ kedvelem. Ehez hasonlókat próbálok magam is írni. Néhány „művem” megtalálható az interneten. Természetesen énekelni is nagyon szeretek. Elmondhatom, túl vagyok egy csúnya betegségen, ami eléggé megnehezítette az éneklést... és pihenni, aludni lenne jó! Erre azonban még egy kicsit várnia kell. Nem csak a színházban, hanem a munkahelyén is helyt kell állnia. Előfordult vele, hogy amikor hajnal kettőig próbáltak egyszercsak megszólalt a telefonja. A rendező kikelt magából: --Ki az aki ilyenkor telefonál? --Ez csak az ébresztőm! Bocsánat, de lassan indulnom kell a munkahelyemre... Szabina Zoltán |
|
Bemutatjuk a Sziget Színház művészeit III. |
|
|
|
|
Bencze Sándor
Névjegy: Bencze Sándor 1981. november 18-án született. 2003-ban végez Goór Nagy Mária Szinitanodájában. A Sziget Szinház motorja. Az egyik. Mert, mint mondja itt mindenki hajtja a szekeret. De mégis. Ő az egyetlen, aki az összes darabban szerepel. Emellett szervezi az előadásokat, próbákat. Ő tudja hol bújnak a díszletek, a kellékek, a ruhák. És ha éppen nincs a színpadon a keverőpultnál ül és a zenéről gondoskodik. Persze nem volt ez mindíg így. Még 1 éves sincs amikor Szigetszentmiklósra költöztek. A József Attila Általános Iskolába járt, ahol Nagy Anikó tanítónéni akkor egy színjátszó szakkört vezetett. Itt ismerkedett meg a színjátszás rejtelmeivel. Az iskola befejezése után nővére példáját követve Egészségügyi Szakközépiskolába jelentkezik, ahol szakképzett ápolóként végez. Ez alatt az idő alatt két évre elszakad a színjátszástól, de egy szerencsés véletlen barátjával a Sárgaház felé sodorja. A színházteremből énekszó hallatszik, kiváncsiságból bemennek. A színpadon egy magas, szőke fiú gitározik és énekel: Valaki mondja meg milyen az élet?... és a kórus ráfelel. Amikor a dalnak vége a magas szőke így szól: Látom új tagok érkeztek... mutatkozzatok be!... én Pintér Tibor vagyok. Néhány hét múlva már Józsefet játsza a Képzelt riportban. Felvételizik a Színház és Filmművészeti Egyetemre, ahol Kerényi Imre nem lát benne fantáziát...( az ő baja ). Goór Nagy Mária viszont azonnal felveszi nővendékei kőzé, ahol 2003-ban végez. Tanodásként a Rutkai Éva Színházba jár próbálni. Szerepet kap a Katonadolog-ban, a HAIR című musicalben, Shakespeare Rómeó és Júliájában és az Ahogy tetszikben.Ebben az időben Szurdi Miklós ott az igazgató, akitől a következő évben új feladatot kap. Székesfehérvárra a Vörösmarty Színházhoz hívja, ahol egy évadot tölt el. - És amikor onnan visszajöttél? - kérdezem, de tiltakozik. Ő a Sziget Szinháztól soha sem ment el. Sőt mindíg ez a színház volt neki az első. Kedvenc szerepei a Padlásból: Révész és Barrabás, a Pletykából: Glen Cooper, a Hippolytból Tóbiás. De mindegyik szerepét szereti, állitja, hogy minden szerep jó. Véleménye szerint nincs különbség kis és nagy szerep között, mert a kis szerepet is el lehet jól játszani, és a nagy szerepet is el lehet rontani. Szerinte csak a kitartó, lelkiismeretes munkának van értelme, ez hozza meg a sikert. Az egészségügy elvesztette egy ígéretes dolgozóját, de a magyar színházművészet nyert egy tehetséges színészt... Bár injekciót adni és vért venni igazából is tud, ha arra kerülne sor a színpadon... A tervek szerint rövidesen kezdődnek a Dracula Gróf című musical próbái. Szabina Zoltán |
|
|